A Prestige Oktatási Stúdióról

A Prestige Oktatási Stúdió évek óta szervez országszerte általános, illetve államilag elismert szakképesítést nyújtó képzéseket.

Hiszünk benne, hogy felnőtt korban is lehet élmény a tanulás, abban, hogy egy új szakmát, tudást megszerezni örömmel, kellemes környezetben, elégedett közösségben is lehet, olyan oktatók mellett, akik nem csupán szakmai tudásukkal, de emberi hozzáállásukkal, személyiségükkel is követendő példát mutatnak.

Hisszük, hogy az oktatás egy szolgáltatás, és a mi feladatunk, hogy a hozzánk forduló, minket választó hallgatók igényeinek megfelelően nyújtsuk azt úgy, hogy később is örömmel emlékezzenek vissza a nálunk töltött hónapokra.

Mi hiszünk ebben, az elmúlt években nálunk végzett hallgatók pedig már tudják:
a módszerünk működik!

Sikereink három legfontosabb alappillére:

Gyakorlatias oktatás

A Prestige Oktatási Stúdió tanárai maguk is gyakorló szakemberek, sőt büszkén mondhatjuk, hogy szakterületük elismert tekintélyei. Így az elméleti órák során is számtalan történeten, példán keresztül szemléltetik az időnként száraznak tűnő információkat és teszik gyakorlatiassá a képzéseinket.

Kiszámítható képzések, vizsga saját helyszínen

Miután csoportjaink évről-évre teltházzal futnak, így a hozzánk beiratkozó hallgatók biztosak lehetnek abban, hogy a képzés a meghirdetett időpontban el is indul majd. Az előadások és vizsgák időpontját már a regisztrációkor megadjuk, azon később nem változtatunk, így ezekkel előre tervezhetnek hallgatóink.

Élményszerű oktatás

Sikereink talán legfontosabb záloga ez. Mindannyiunk életében volt egy-egy meghatározó tanár, aki a tudás mellett mást is átadott: egy szakma, vagy tantárgy szeretetét, emberi hozzáállást, vagy akár példaképet is. Mi évről-évre ezeket a pedagógusokat igyekszünk megtalálni, és felkérni őket, hogy gazdagítsák képzésünket tudásuk átadásával.
Előadói körünk hosszas válogatás után alakult ki úgy, hogy elismert szakemberekből, kiváló pedagógusokból álljon össze, de emellett izgalmas személyiségek tartsanak élvezhető, látványos előadásokat hallgatóinknak. Minden előadónknál biztosítjuk az ingyenes konzultáció lehetőségét.
A szürke tantermek helyett Budapesten saját, beépített technikával felszerelt légkondicionált oktatótermünkben zajlik a képzés, ami a metró végállomásától 3 perc sétára található. A vidéki városokban a személyes alkalmakat színvonalas konferenciatermekben tartjuk meg.
Hallgatóink pedig időről-időre hírt adnak magukról, vagy úgy, hogy visszatérnek egy másik képzésünkre, vagy csak beszaladnak egy kávéra ha erre járnak: mi mindenképp örülünk nekik!

Rendezvényszervező képzés Rendezvényszervező képzés